...Könyvtár

- Szőrgombolyag lesz akkor is. -mondtam vigyorogva, majd felpattantam. De megálltam. A könyv! Felvettem. Ki akartam kölcsönözni, de a könyvtáros nő elaludt... Megvontam a vállam , majd kisétáltam a könyvvel. Becsuktam az ajtót, majd Katrina után mentem.- Mindegyik macska szőrgombolyag.. vagyis, szerény személyem szerint.

//Játék folytatódik Miss Suarone lakásában. JÁTÉKTÉR SZABAD!//

- Akkor gyere. Felugrunk hozzám.. - vigyorogtam, és felálltam a székből, a könyvet visszatettem a helyére. - Mondjuk Silence annyira nem szőrgombolyag, de hidd el, imádni fogod.. - kacsintottam rá. - Na, gyere utánam. Szerencsére nincs messze.. - mosolyogtam, és elindultam.

Meghalgattam Katrina történetét.
-Sajnálom..Nem lehetett jó.-mondtam, majd fellelkesültem a "háziállat" szóra. Mindig is akartam egyet..- Látni szeretném őket! Minden vágyam egy kisállat volt, gyerekkoromban is... Cinikus módon egy farkast akartam. Dee, nem hiszem, hogy bárhol lehet kapni...-nevettem.- Tigris? És kék? Húha.. Egzotikus egy állat. A cicákat meg imádom. Olyan kecsesek, és aranyosak... Gyömöszölni való kis szőrgombolyagok.
Felnevettem. Egész aranyos ez a Katrina, akármilyen szupermodell is. Nem hittem volna, hogy a sztárok tudnak jó fejek is lenni... Ez új nekem, még fel kell dolgoznom.

Az államat keresgéltem kicsit. Wáó. Szegény.. Ilyen múlttal élni...
- Hűha... - nyögtem ki. - Én... Hát, mondjuk úgy, vannak körök ahol annyira nem kedvelnek.. A születésem miatt... Anyámat emiatt megölték, apámmal elmenekültünk, bár engem nem ismernek így, elég óvatos vagyok. Apám Miamiba költözött, de azóta is tartjuk a kapcsolatot. Sokat köszönhetek neki. - mosolyogtam. - Van háziállatod? - váltottam egy fokkal kellemesebb témára - Lehet hogy az hiányzik az életedből. Nekem egy cicám van, Silence, és egy kék tigrisem, Danger. Ha akarod, megmutathatom őket... - néztem rá.

Meglepett Katrina kérése.
- Azért modellnek lenni nem is lehet olyan rossz.-kacsintottam rá.- Háát.. Apám és anyám híres vadászok voltak, de borzalmas szülők. Utáltak engem és a tesómat.. Oh, tesó. Volt egy bátyám,George volt a neve, ő foglalkozott velem. De, mint már említettem, meghalt... Azután apám hazaráncigált, elmesélte anyámnak a sztorit, majd anyám nagy felháborodással kijelentette, hogy igaziból közösen kellett volna lelőni egy szem gyermeküket, a többi vadász előtt.. Mert az milyen jó pont lett volna...Ebből hatalmas vita lett, az emberek másnap holtan találták édesanyámat. Tudtam, hogy apám volt a gyilkos. Azóta vannak képzeletbeli barátaim, és azóta nem..khm, kedvelem túlságosan a vadászokat. Mind gyilkos, és csak öl. A vérfarkasok, meg... Háát. Végülis, csak megharapta a testvéremet, megölni nem akarta. De, most te mesélj!
Igen, keserű múlt, de szerencsére vége. Új kezdet, új élet. Képzeletbeli barátok nélkül...

Nagy szemekkel hallgattam.
- Ugyanmár. Ezt nem értem az emberekben. Miért hiszik, hogy egy modell élete érdekes? Legfeljebb ha nyaralok. Amúgy a nap kilencven százalékában perceken keresztül szobrozok, hogy végre jó képet csináljanak rólam. Döööögunalom. De a végeredményért megéri. - mosolyogtam. - Mesélj csak tovább, érdekel. - kértem. - Aztán én is mesélek kicsit... - kacsintottam rá. Nem tudom, olyan fura. Mintha önmagamra találtam volna, csak híres élet nélkül. Ő is gyönyörű, okos, szeret olvasni, még a múltunk is hasonló.. Csak nem él két életet.

Valami oknál fogva bíztam ebben a lányban. Hasonlóak voltunk, csak én nem voltam olyan szép. Felnevettem.
- Nekem volt két képzeletbeli barátom.. LilaPufi és.. Húha, mi is volt a neve? Áh, igen, Egyszemű. Morbid kinézetűek voltak, de bíztam bennük. Általában lidércfogócskát, vagy egyéb ilyet játszottunk... Én nem mertem az erdőbe menni.- lehajtottam a fejemet. - Mert..mert a bátyámat megtámadta egy vérfarkas az erdőben.. Apám lelőtte a vérfarkast, mivel vadász volt, majd végzett a bátyámmal is. Ám, apámmal és anyámmal szemben én nem lettem vadász... Nem bírok embereket, vagy vérfarkasokat ölni. Sohasem tenném meg ezt. De istenem, miért is beszélek én ilyenekről!?Bocsi, nem akarlak untatni az életemről.
Keserűen elvigyorodtam. Milyen furcsa.. Egy könyvtárban beszélek az életemről egy szupermodellnek. Na, jah.

- Ugyanmár.. Ember vagyok én is.. - mosolyogtam szerényen. - Képzeletbeli barátok? - néztem rá nagy szemekkel - Azt hittem csak én voltam ilyen "nyomi" gyerekkoromban.. - kuncogtam fel. - Folyton az erdőt jártam, mindig kalandor vagy vadász voltam.. - nevettem halkan. - Te mit játszottál? - kérdeztem. - Amúgy igen, ha akarod, szívesen belerángatlak. Van egy kis közöm a... őő.. Itteni lényekhez. - mosolyogtam. Nem, dehogy mondom el hogy vérfarkas vagyok. Egyedül Bryan tudja. Meg persze az apám. Báraztán.. Ki tudja mit hoz a jövő? Lehet hogy jó barátnők leszünk. Majd kiderül..

Ő..? Ő Katrina Suarone, a topmodell? Úristen... A csaj baromi híres, és szép. A pasik odavannak érte. És, egy könyvtárban van? Érdekes. Katrina kérdésén elgondolkoztam. Vajon.. Tényleg léteznek ezek a lények? Kiskoromban is érdekelt ez a téma, a képzeletbeli barátaimmal is játszottunk néha-néha szellemvadászosat, lidércfogót.. Igeen, morbid játék gyerekeknek. Mentségemre szóljon az a tény, hogy teljesen egyedül voltam, se bátyó, se anya.. Persze, apa volt, de, az nem pótolt semmit..Semmit! De, szerencsére nekem nem kellett gyilkosnak lennem.. Mint amilyen ő is volt. Embert is ölt, vérfarkast is. A vérfarkasok is élőlények, ők is számítanak... Bármilyen nehéz elfogadnom ezt a tényt. Haj, egyszer megbarátkozok velük is. Egyszer.
-Hú.. Mázlim van. Egy ilyen hírességgel találkozni... Nem minden nap adódik meg az embernek ez a lehetőség. Egyébként,ööö.. Hiszek bennük, bár még nem láttam egyet sem.. De, gyerekként is hittem bennük. Néha különleges lényekkel játszottam, persze, képzeletben..-mondtam elmélázva, de hamar összekaptam magam. Többet nem kívánok szólni a múltamról, ha érdekli, megkérdezi.- Bár. úgy látom, egyébként is belerángatnál a témába.. Szóval, nem ellenkezek!
Nevettem fel. Óh, igen.. Különleges lények, és még több kaland!

- Én.. Katrina Suarone vagyok. - súgtam neki oda, nehogy valaki meghallja. - Engem is érdekel a dolog, nem is kicsit. Na és, el is hiszed ami benne van, esetleg láttál-e már az itt szereplő lényekből egyet-kettőt? - kérdeztem, miközben az asztalra könyököltem, fejem a tenyeremre támasztottam. Ha ki is derül, hogy vadásszal van dolgom, nem oszt nem szoroz.. A másik életemről úgyse tud senki. gondolatban szélesen elvigyorodtam, és megveregettem a vállam.. Ügyesen intéztem a dolgokat..

A lányra néztem. Elvigyorodtam.
-Látom, szakértővel lenne dolgom.-jegyeztem meg mosolyogva.- Egyébként Lucy Emily Black vagyok, simán csak Lucy. Igen, érdekel a téma.. Minden olyan dolog érdekel, aminek köze van a természetfeletti dolgokhoz.
Igazat mondtam. Ugyanis fejemben egy csöppnyi szabály csücsült: Minden olyan cucc érdekes, sőt, lélekfeszítően izgalmas, aminek akár leheletnyi köze van az ezotériához. Ugyanis, természetfeletti dolgok nélkül az élet olyan unalmas lenne, mint a.. Nem is tudom, mint a törikönyv?

Érdeklődve böngésztem a képeket, de ma valahogy... Nem fogott meg a szürrealitás. Mi a szösz... A lány mellettem felállt, aztán percekkel később visszatért egyik nagy kedvencemmel.
- Érdekes könyvet fogtál ki. - jegyeztem meg mosolyogva, közben lopva körülnéztem, nem osont-e utánam valaki. - Érdekel a téma? - kérdeztem. - Persze csak ha szabad tudnom. Sokszor olvastam már a könyvet. Némelyik pontja meglehetősen.. Röhejes. - vigyorodtam el.

Szememmel néztem a könyvben látható szöveget, de igazából nem is olvastam. Gondolatom már rég máshol járt; nem akart visszatérni a rideg valóságba. Pedig alapból nem is olyan borzalmas olvasni, (sőt, hideg téli estéken egész kellemes) de... Ez, kérem szépen, ez a történelem könyv maga a megtestesült démon... Megborzongtam. Újból az ablak felé néztem. Sóhajtva pillantottam kifelé az utcára: gyönyörű idő, szépséges táj, megannyi ember. Igen, ez az én énem. Köhögtem egyet a portól. Régen nem takarítottak itt. Hirtelen egy lány jelent meg. Csinos volt.
-Nem, nem zavarsz, üljél le.- mosolyogtam rá. Szokásom az embereket a lehető legjobb szemmel nézni. Neem, a külső nem számít... Na jó, talán egy picit, hisz könnyebb szívvel elmegyek kettesben túrázni egy ápolt külsejű fiúval, mint egy szakadt, koszos ruhájú, ápolatlan férfival. Na, ja. Újból belebámultam a könyvbe. Nem, ezt nem bírom! Óvatosan becsuktam a könyvet, majd felálltam, és találomra leraktam az egyik polcra. Ide egy érdekesebb olvasmány kell... Halkan járkálni kezdtem a könyvek között. Szakadtak voltak, és porosak. Régen nem kölcsönözték ki már őket. Hirtelen megpillantottam a tökéletes irományt: "Silver Hills lényei I.". Külseje méregzöld volt, borítóján valami vérfarkas féle szerepelhetett... Nem bírtam őket, de a vadászokat még jobban rühelltem. A múltam, a múltam... Óvatosan levettem a könyvet a polcról, majd visszasétáltam a helyemre. Leültem, majd belelapoztam a kötetbe. Ez érdekes lesz...

Melegítőben voltam, kivételesen. A borús ég kitűnő alkalmat adott arra, hogy a csuklyámmal eltakarjam a fejem. A könyvtár felé igyekeztem, muszáj volt valamit olvasnom.. Akármit. Beléptem, és keresgéltem egy kicsit... Meg is van! Művészettörténelem. Igen, szeretem, öljetek meg érte. Kerestem egy asztalt, de mindenhol ültek, így a legüresebbet választottam: ahol egyszem csajszi gubbasztott egy vaskos könyv felett.
- Nem baj, ha leülök? - kérdeztem halkan, és a napszemüveget a fejem tetejére toltam. A csuklya még rajtam volt, bár a fejemen épp trónoló fejkendő amúgy is elég sokat takar. A könyv lapjait babrálgattam ujjaimmal, aztán lecsüccsentem a lány melletti székre. Kinyitottam a könyvet a szürreális alkotásoknál. Ó, Salvador Dalí... Én kedvencem.

Morcosan baktattam a könyvtár felé. Őszintén szólva kedvem, (sőt erőm) sem volt arra, hogy régi könyvek közt kuksoljak. De, persze, a történelem tanárnak rendkívül fontos, hogy olvasgassak a múltunkról... Oh, igen. Megérkeztünk... A könyvtárban voltam. Kissé poros hely volt, -hihetetlen módon- rengeteg könyv sorakozott a polcokon. Talán van titkos pince, tele élőhullákkal? Oh, igen, az jó lenne. Elmosolyodtam, de hamar felébredtem az álmodozásból. Unottan keresgélni kezdtem egy jóó vaskos törikönyv után. Igen, minden vágyam az volt, hogy itt töltsem el a délutánt.. Pedig az idő olyan szép... Sóvárogva az ablak irányába meredtem. Majd sóhajtottam, és tekintetem újra a könyvespolcra vándorolt. Hamar megtaláltam a legunalmasabbnak tűnő könyvet, majd az egyik asztalkához ültem. Találomra felcsaptam azt a borzadányt.. Akarom mondani, remekműt.

...