Fátyolos-vízesés

Amíg próbáltam erőt gyűjteni a nyulakból, Callie új életre kelt. Komolyan, ha tudnám, hogy nincs terminátor, pláne nem vérfarkas-kiadásban, azt hinném ő az. Villogó szemekkel tartott felém, és bár elég ingatagon mozgott, elért engem, rámugrott, és mindketten a vízbe borultunk. Lenyomott a víz alá, rám vigyorgott, és...
Elájult? Na bazmeg.
Kiverekedtem magam alóla, és a víz alól, aztán felkaptam, és kihúztam magunkat a partra. Kész voltam, teljesen. Kiterültem, és én is elájultam, vagy elaludtam, nem tudom....

... Kinyitottam a szemem. Még farkas voltam, Calliope is. Csak ő még nem kelt fel. Az az utolsó megmozdulás szerintem kissé betett neki.
Feltápászkodtam, sajgott, fájt mindenem. Legszívesebben visszafeküdtem volna, és kóma amíg lehet. De nem lehetett. Ha bármelyik vadász így talál ránk, egy félholt Ulfricra és Lupára... Na az szép kis Jackpot lenne.
Callie meg fog ölni ha felkel, ebben biztos vagyok. Nagyon is. De akkor sem fogom csak úgy itt hagyni....
Felkaptam a vállamra, mire megremegtek a térdeim. Na remek. Hol van ilyenkor a híres szupererőnk, hm? Kitámaszottam magam, előszedtem a megújult erőtartalékaimat, és futni kezdtem.
Haza.

És újra megtanultam repülni, mivel még azt se hagyta, hogy falatozzak belőle. Eléggé morcos lettem tőle, és nem igen akartam hagyni, hogy elrúgjon, de teljesen megkapaszkodni nem sikerült a lábában, így csupán csak a bőrt nyúztam le a lábáról. Szerintem nem kellett volna arrébb rúgnia.
Mondhatni nagyon megjártam rég éreztem magam ennyire összevertnek, de mivel tudtam mozogni a gerincem nem tört és ez volt a lényeg. Nem tudom honnan volt még erőm felállni, és lépéseket tenni, szerintem a makacsságom vitt már előre, ne meg az, hogy ha kell én ebbe beledöglök, de akkor se fogom Derek-et elismerni az Ulfric-omnak, illetve ő se fogja az ablakba tenni, hogy mit fog tőlem ezért kapni, mire sikerül elvánszorognom hozzá, út közben igen, faltam pár mókust, pockot nyulat, ami szőrös volt és elém került. Úgy hogy mire értem Dereket sok sebem már begyógyult, ettől függetlenül nem volt sok energiám, ha csak a makacsságomat nem számítom annak. De akkor is enyém az utolsó szó, vagy tett, így hirtelen ráugrottam, jó nagy lendülettel és bedőltünk a vízbe. Természetesen ő volt alul és őt lepte be a víz. Elégedetten rávigyorogtam, majd elsötétült előttem a világ. Kész... Miss... Cierrano elájult... ez aztán a fergeteges befejezés.

Fél szemmel néztem, hogy ő is magát cucálja kifele, aztán beleugrott a vízbe. Kedves-aranyosan berántott maga mellé, és lenyomott a víz alá.
Most ugyanezt eljátsszuk, mint én vele?
Igen.
A következő pillanatban már repültem is egy szikla felé, szerencsére sikerült úgy fordulnom, hogy ne törjön se kar, se gerinc, se borda, csak fájt mint a franc.
Épphogy fel akarok kászálódni, Calliope már rám is veti magát, de térddel megállítottam, szóval a fogai kábé két centire a hasamtól csattantak.
- Te tényleg nem vagy normális.. - csóváltam meg a fejem, aztán akkorát rúgtam a gyomrába, hogy repült jópár métert, a maradékot a vízig pedig csúszva tette meg. Felugrottam, az adrenalin megint átjárta a testem, a sebek újra gyógyulni kezdtek. A gond csak az, hogy ez elszívja egy csomó energiám. Pár nagyobb ugrással előtte termettem, felkaptam a torkánál, és belecsaptam a földbe egyszer, kétszer, aztán egy hördüléssel, a dobásba az egész testem, az összes erőm beleadva nekicsaptam a legközelebbi fának (10 méter. Szemmértékre.). Ha ez nem hagyott nyomot rajta, akkor semmi, mert bár nem egy nagy fáról beszélünk, azért elég szép volt a nagyjából fél méter átmérőjű törzzsel. Igen, csak volt. Magam sem tudom hogyan viteleztem azt ki, hogy Calliopét úgy felkentem a fára, hogy Callie a fa törzsének közepéig nyomódott, a fa pedig tovább dőlt az ütés irányába, magával rántva a közeli fák számos ágát-bogát.
Térdre zuhantam, négykézláb lihegtem, az erőtöbblet egy csomó energiámat elvitte. Füttyentettem a nagyokos pumámnak, mire az idekocogott. Egész eddig a vízesés fölötti szikláról figyelte az eseményeket. Egyből levonta mit akarok, és elrohant, hogy egy perccel később visszatérjen két nyúllal. Megkönnyebbülten ettem meg őket.. Mit ettem, zabáltam. Ittam egy kortyot a mögöttem lévő vízből, aztán felálltam. A sebem egész jól összehúzódott, már sehol nem látszott belsőség, az izmok már visszarakták magukat a helyükre.
Calliope meg szerintem néhány szálkával gazdagodott a hátában. Meg bordatöréssel, belső vérzéssel, meg talán gerinctöréssel is. Köptem egyet oldalra, mert a tüdőmben lévő vért sikerült felköhögni.
Lehet hogy ma tényleg mindketten itt döglünk meg..

Nem igazán voltam abban a hangulatban, hogy valamit vadásszak Dereknek, hogy némileg erőre kapjon és tudjuk majd folytatni a harcunkat. De az, hogy kiröhögött, mikor érdeklődtem afelől, hogy feladja, kissé megsebezte az önérzetemet, és mi rosszabb egy megsértett farkasnál? Semmi...
Dühösen morrantam egyet, majd mikor kifejtette az állás pontját, akkor kecsesen megvontam a vállamat, majd befejeztem az ivást elgondolkodtam.
- Eddig nem beszélésre használtam a számat - feleltem, miközben egy pszichopata vigyort villantottam rá, és a szemeimet éhesen villogtattam.
Csak, hogy tudja, hogy nagyon finom volt és szívesen repetáznék belőle. Persze, míg ő neki állt a sebeit tisztogatni, én is azt csináltam, kicsit megdobva a fantáziával, hogy éppen Derekben nyúlkálok és nem magamban, tehát így annyira nem is fájt, míg fa mentesítettem magam.
Beleugrottam a vízbe, hogy kicsit lemossam a bundámat is, és lopakodva közelebb araszoltam hozzá, majd mikor nem figyelt, berántottam magam alá a vízbe és megtanítottam kicsit búvárkodni. Utána pedig ő is repült vagy húsz métert, hogy egy sziklán nyekkenyen. Én meg mentem utána, hiszen, most a vacsim kicsit kivasalódott, nekem meg kell belőle repetáznom, így mikor oda értem hozzá, rávetettem magam a mellkasára, meg a törött bordáira és újra kezdtem a falatozást.

Láttam, ahogy Calliope némileg feltölti magát egy kósza nyúllal, meg mókussal. A sebei nagy része neki is begyógyult, de ő sem volt jobb állapotban mint én. Ha négykézláb vonszolja magát, akkor már nem kell sok... Elkapott egy pockot is. Hol voltak ezek, mikor nekem kellett kaja? Figyeltem ahogy elmegy mellettem inni. A kérdésére felröhögtem.
- Soha... - csóváltam meg a fejem vigyorogva. - Nem tudom mióta csináljuk ezt, de rájöhettél volna, hogy vagy egyikünk itt marad ma, vagy mindketten belebukunk, vagy élve, vagy halva. Ennek nem lesz vége. - néztem fel, de már gyűjtöttem a tartalékokat arra az esetre, ha még egy utolsó támadást intézne. Még van annyi energiám, hogy feltépjem a torkát, és lefogjam míg elvérzik. Annyi pont van....
- Csodálom hogy még nem kérdezted meg előbb... - vigyorogtam, miközben még mindig vérző alhasamra tettem a kezem, hogy addig se veszítsek több vért. Enyhén szólva kóválygott a fejem, a legutóbbi berúgásomra emlékeztetett. Megfordultam, és én is a vízhez mentem, de én nem ittam, hanem ráültem a sarkaimra, és a vízzel kimostam a hasamban tátongó lyukat is, meg az alhasamét is. Ha most elmennék kajálni, simán begyógyulna, hegek nélkül, de hogy őszinte legyek, szeretném, ha nyoma maradna. Végre valaki, aki képes kiállni ellenem, és talpon maradni. A gondolatra elmosolyodtam, ami egy kissé fájdalmas grimaszba torzult, mikor a vizet ráloccsantottam a két sebre, és óvatosan beléjük nyúltam. Főleg az ág okozta lyukat kellett kipucolnom, teli voltam kéregdarabkákkal. Nem mondom hogy nem szisszentem fel fájdalmasan néhányszor, vagy szorítottam úgy ökölbe a kezem, hogy kiserkent a vérem, mert úgy volt. Többször is a belsőségekbe és az izmokba ágyazódott faszilánkokat kellett kihúznom, amik hangos cuppanással csúsztak ki a sebből, a kezemmel együtt. Minden "behatoló" eltávolítása után vízzel átmostam a sebet. Aztán az alhasamat is megcsináltam, bár szerencsére ez nem volt koszos, szóval ebbe nem kellett beleturkálnom. Végül csak a térdeimre tettem a kezeimet, rátámaszkodtam, az előttem lévő vizet néztem, és kifújtam a levegőt.

Ha valaki engem kérdez, ez már minden csak nem baráti bunyó. De őszintén szólva nem is bánom, nagyszerű adrenalin löket volt és a nyers husiról nem is beszélve, szóval hiába kaptam be annyi sebesülést, gyógyultam is rendesen.
Örömmel vettem, hogy beleestem a vízbe, legalább a sebeim kitisztultak és a vér is lemosódott róla.
Jött utánam Derek, a gond az volt, hogy visszakaptam a gyomor lyukasztásos mutatványt, utána meg belém törte a faágat, nem beszélve, hogy eltörte a bordáimat, és az orromat is. A víz alatt fekve tűrtem, hogy marcangoljon, miközben becsukott szemmel a gyógyulásra koncentráltam, és az erőm utolsó morzsáit szedegettem össze, hogy aztán majd egy utolsó, de annál erősebb csapást mérjek a drága alfára.
Nem tagadom erőm végén jártam, de vagy ő, vagy én. Behódolni nem vagyok hajlandó neki, erről tehát jobb is ha lemond. Hogy ha az kell, hogy darabokban végezzem, ám legyen. Rongybabaként hagytam, hogy elrúgjon semmit nem tiltakoztam ellene, bár ha megmakacsolom magam, akkor talán sikerült volna megkapaszkodnom a lábában aztán vagy viszem magammal azt is, a húszméteres repülésre, vagy maradok ott ahol vagyok.
Kellett pár perc mire sikerült feltápászkodnom... Ragadozó vagyok, és hiába szeretem az állatokat, egy kis nyuszi, nagyon pórul járt, hogy közel merészkedett hozzám, mert vadásztam és megettem. A friss hús, segített annyiban, hogy legalább a vérzés elálljon. Az, hogy lyukas voltam, mint az ementáli sajt, hát.. ez nagyon részletkérdés volt. Még bekaptam egy mókust desszert gyanánt, így legalább az orrom is ép volt, és újra tudtam szaglászni a levegőt.
Négykézlábra ereszkedve sétáltam vissza, és útközben elkaptam minden kis rágcsálót ami az utamba akadt, megjegyezném nem volt ebből sok, még egy pockot sikerült megennem, mire eljutottam Derekig. Utolsó csapásra álltam készen, de őszintén szólva szerintem én sem voltam sokkal jobb állapotban mint ő. Igaz, az is tény, hogy hiába fogy el az erőm, a makacsságom akkor is talpon tart. Azt hiszem most jött el az a rész, mikor vagy befejezem ezt az egészet vagy feladom.
Fél szemmel figyeltem Derek-et, majd kortyoltam párat a hűs vízből és utána kérdőn néztem rá.
- Feladod - kérdeztem normális hangon. Annyira talán még futja az erőmből, hogy még nagyobbat harapjak a belsőségeiből, és ha utána nem változok vissza, vagy nem repül a számba egy szarvas, akkor kidőltem mára. Majd valaki utána kaparjon össze.
Feszült figyelemmel vártam a válaszát, minden porcikám még harckészültségben volt, hogy ha támad, akkor elugorjak előle és a finom hasára rávessem magam.

Eléggé látszott a fején, hogy veszettül bosszankodik amiatt, hogy nem vagyok hajlandó megadni magam. Én pedig örömmel figyeltem minden egyes földbe csapódását, illetve sérülését. De persze ő se lehetett ezzel másképp.
Őszintén szólva nem tudom, hogy ez még a baráti bunyó körébe tartozik-e, vagy a vérre menő közdelemébe, vagy az élethalálharcéba... Majd a végén kiderül.
Igazából semmi kedvem nem volt ma ehhez, de ő akarta. Meg kell valljam, a hideg kirázott, mikor visszaakasztotta az állkapcsát, főleg a hangja volt... Szép.
Kiértünk a vízesés melletti tisztásra, ő pofára esett a faágban, amit a hülye macskája rám szakajtott. Elvigyorodtam, de kárörvendésem nem tartott sokáig, mert nekem ugrott, és a hasamba vágta az ágat. Naigen. Kijött hátul. Felüvöltöttem, de ez inkább volt amolyan "Most meghalsz te ringyó"-üvöltés, mint fájdalomkiáltás. Tépte és nyalta az alhasam, ekkor egy olyan gondolat jött a fejembe, aminek nagyon nem kéne ott lennie: Kibaszottul imádnivaló ahogy a vért nyalogatja rólam. Szétmarcangolta az alhasam, mire sikerült előkaparnom az energiatartalékaimat. Az összes dühöm beleadtam, főleg az előbbi gondolatom miatt érzett dühöm adott bele sokat, és éreztem, ahogy a sebeim elkezdenek gyógyulni. Rúgtam egyet, mire Callie szép ívesen elrepült a vízesés felé, ahol egy hatalmas csobbanással landolt, én pedig kitéptem a hasamból a faágat - Au - és a vízből kimászó Callie felé rohantam, pofánrúgtam, és ahogy visszazuhant a vízbe, ugyanazzal a módszerrel belevágtam a faágat, így a víz alá szögezve. Ráléptem a mellkasára, és vigyorogva figyeltem a víz alatt csillogó haragos szemeket. Ökölbe szorítottam a kezem, és piszkosul orrba vágtam, hiába tompítja a víz a hangot, még így is hallottam a reccsenést. Veszettül fájt mindenem, csupa vér voltam, részben az övé, részben az enyém, de ő se volt másképp. Viszont most én következtem. A mellébe haraptam, és egy aranyos kis falatkát téptem ki belőle, aztán a bordái alól téptem ki egy kicsit, végigtépkedtem az egész hasát, öklömnyi lyukakkal borítva be azt. Elégedetten eszegettem, a tápanyag-utánpótlás megdobta a gyógyulási szintem. Végül, hogy megkoronázzam, felálltam, egy szépen kivitelezett rúgással oldalba rúgtam, amitől nem csak számos bordája, hanem a beleszúrt faág is eltört, mondjuk úgy, beletört, aztán lehajoltam, megragadtam a karját, és egy diszkoszvető számára is megirigyelhető mozdulattal egy csodaszép fordulatot megtéve a nagyjából húsz méterre álló fához csaptam, amire egész szépen feltekeredett, utána a földre zuhant.
Őszintén szólva, kezdtem nagyon fáradni, volt seb, amit nem tudtam rendesen begyógyítani, főleg az alhasamat, és a hasamban tátongó lyukat. Folyamatosan folyt a vérem, a lábam egyre jobban remegett a vérveszteségtől. Nagyjából tíz perc, és összeesek, utána végem. Muszáj lesz visszaváltoznom a nagyon közeli jövőben. Szerintem ezután a bunyó után átalszok két napot... Térdre zuhanva lihegtem, rázott a hideg, a beleim meg majdnem kilógtak azon a hatalmas lyukon amit ez a nőszemély okozott. És mégis, ami a leginkább elborzasztott, az az a gondolat volt, ami a fejembe jött, mikor ezt csinálta. Gyorsan ittam egy kicsit a jéghideg vízből, hogy valamennyire észhez térítsem magam, még úgy is, hogy az erőm már majdnem teljesen elfogyasztottam. Igazából az már akkor elfogyott, mikor a hasamba szúrta az ágat, de én tipikusan olyan ember vagyok, aki addig harcol, amíg nem győz, vagy meg nem hal. Úgy tűnik, valamelyik ma itt megtörténik. Kimásztam a vízből, felálltam, vettem egy nagy levegőt, és a fa tövében heverő véres farkasra néztem.
Egyáltalán miért csináljuk mi most ezt?

Mély, szinte orgazmus közeli elégtétellel töltött el a tudat, hogy sikerült meglepnem azzal, hogy nem csak a fegyverrel vagyok képes bánni, hanem egyébként is kitudom csipkézni a bundáját, ha kell. Győzelem. Örültem neki, hogy sikerül sokkolnom.
Idő kérdése volt egyébként, hogy túltegye magát, és ellen támadásba lendüljön, de addig is kiélveztem, hogy milyen hatással voltam rá, na meg a támadásaim.
Azt hogy a gerincemen megtépte a húsomat hidegen hagyott, az már annál inkább zavart, hogy noha sikerült feltépnem a hasát, nem maradt veszteg - igaz én se, de akkor is. A lényege az, hogy hiába van a részemről vérfarkas idény, a drága vérfarkinca mindent csinál, csak nem marad veszteg, hogy élve - gyakorlatilag felzabálhassam. Igyekeztem kirekeszteni a tudatomból, hogy milyen sérülésem van és hol. Nem foglalkoztam vele, csak hátráltatna a küzdelemben, ami meg úgy is súlyos, az fel fog tűnni.
- Ezt bóknak veszem - préseltem ki magamból gúnyosan három emberi szót, hogy utána megtanuljak repülni Derek segítségével.
A sérüléseim még mindig nem érdekeltek, habár egy kicsit fanyalogtam, hogy az ő vérén kívül még a saját vérem illatát is éreztem, de hidegen hagyott... Most már csak azért is kibelezem. Tanulja meg, hogy nem hiába volt nagy a szám, és lenne esélyem arra, hogy ha kihívom nem hagyja el a teret élve, igazából most is valami ilyesmire hajtottam, csak fél holt állapotba akartam juttatni, hogy tanuljon ebből, és vegye észre, hogy hol a helye. Természetesen alattam és én irányítok.
Mikor éppen, nagyot puffantam a földre, a tappancsaimmal tompítottam az esést, hogy utána, amint talaj van a mancsom alatt neki ugorjak még nagyobb vehemenciával mint eddig. Éreztem közben, hogy a sebeim kezdenek begyógyulni, az adrenalin eléggé nagy energia löketett adott ehhez a művelethez.
A szemeimet becsuktam, és a szaglásomra és a hallásomra koncentráltam. Füleltem a vére hívószavát, hallottam, hogyan dörömböl a szíve a mellkasában, milyen gyorsan száguldozok a vére az ereiben. Önkívületben indultam meg utána, szinte eltáncolva a felém érkező csapások elől, hogy azt a kis ficánkoló erecskét a combján, vagy a nyakán kiszabadítsam. Hiszen úgy lüktet és ver.... A nyál összefutott a kissé használhatatlan számban, bár kettőt hármat csattogtattam a fogamat vissza is ugrott az állkapcsom a helyére, ami alapesetben fájt volna, de most még azt se éreztem volna meg, ha intravénásan ezüstöt folyatnak belém.
Derek viszont, most jobb ha el kezd félni. Időközben, míg csukott szemmel szambáztam utána sikeresen elestem Bastet által a letört faágban, amit én akkor tökéletes nyársnak láttam, tehát találtam valamit, amivel Dereket leszögelhetem, kábé húsz másodpercre, míg én rendesen kibelezem.
A faágat ott hagytam ahogy volt, majd az előbbi repülés oktatást megkapta tőlem is, lehetőleg nagyfokú szegycsont és borda töréssel mellékelve, hogy amint földet érjen átszúrjam az ággal és neki essek újra az alhasának, és úgy egyem, harapjam és lefetyeljem a vért, mint akinek az élete múlik rajta. Idő közben még a combját is felhasítottam, így gyakorlatilag Dereken fetrengve ettem és hempergőztem a vérében.

Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy a fogait és a karmait is képes használni, nem csak a pisztolyt. Olyan energiatöbblet lett körülöttünk, hogy a környék összes állata vijjogva-makogva rohant ki a világból. Szerintem elég hangosan nyomtuk az ipart, ki tudja, talán csak idő kérdése hogy megjelenjen valami szuroklótábor is errefelé...
Elkapta a torkomat, ami magában még nem is volt valami nagy dolog, leszámítva, hogy neki sikerült rajtam maradnia. Lefogta a fejem, és elkezdett megenni. Nyami. A vicces az, hogy eddig mindig érdekelt, milyen lehet az, ha élve esznek meg. Most úgy vagyok vele, hogy inkább ne tudtam volna meg. Felmordultam, és beleharaptam a mancsába, ennek az eredménye az lett, hogy felszántotta a mellkasom és a hasam, és nekivágott az egyik fának. Vicsorogva álltam fel, és nekiugrottam - bár ami azt illeti, ő is ezt tette velem. Belekapott az alhasamba, én meg felülről a gerincén csócsáltam meg a husit. Mikor földet értem, valami rohadtul furcsát éreztem.
Ez a liba majdnem kibelezett. Mondhatni látszottak a belsőségeim, ami elég szarul festett, de nem elég hogy szarul festett, cseszettül fájt is. Legnagyobb szerencsémre az adrenalin annyira túltengett bennem, hogy a fájdalmat hamarosan nem éreztem, a seb kezdett összehúzódni. Ilyenkor jó hogy vérfarkas vagyok, ha ember lennék, már rég kiterültem volna.
És ami a legjobb az egészben: Mély évezettel ette meg a belőlem kitépett darabot.
- Te kibaszott kurva.. - hörögtem, és rávetettem magam. Az állkapcsát elkaptam, valami reccsent, szóval vagy eltörtem, vagy sikeresen kiakasztottam a helyéről. Bármelyik is, tud fájni. két lábbal hasba rúgtam, mire nagyot nyekkenve belecsapódott háttal egy fába, én meg rajta. Felrúgtam magam, nagyjából pár másodpercig fejjel lefelé álltam a fán, és elhajítottam a francba.
Talpra érkeztem vissza, de alig érte a lábam a földet, ráugrottam, és pár métert gurultunk, addig ott téptem ahol tudtam: Hol a nyakát, hol a mellkasát, hol a kezeit rágtam-téptem, hol a pofáját ütöttem, vagy rágtam. Igazából mindent csináltam, de megérte: Az a szép fehér bundája erősen vörösre hajazott. Végül kitámasztottam magam, őt pedig felrúgtam, mikor pont fölém ért, nagyot puffanva esett a földre. Felugrottam, és vártam a következő támadási hullámot.

Nem válaszoltam neki, én ebben nagyon nem hittem. Tisztában voltam azzal, hogy hol a határom és nagyon is szándékomban átlépni. Nem fogom magam hagyni, és ha így kell bebizonyítanom, hogy hiába léptem le hat évre, akkor is jogom van ahhoz, hogy azt csináljak amit akarok, akkor ám legyen, csak nehogy azt higgye, hogy fejet fogok előtte hajtani. Így négyszemközt, a macskákat nem számítva, nyugodtan megkérdőjelezhetem a hatalmát, hiszen én nem fogadtam el Ulfric-omnak, nem mellesleg nem is fogom, de ez részletkérdés.
Bele kapott a vállamba, remélhetőleg a tetoválásomnak semmi baja, bár nagyot koppant a fejem a földben, de kárörvendve figyeltem, hogy tovább gurul...
Az azonban nagyon is biztos, hogy tényleg tud harcolni, és mivel rájött, hogy a pisztolyomat jobban szeretem használni, mint a karmaimat, az elrúgta a bozótosba, ó... hogy enné meg a bolha.
- Akkor csak figyelj - elméletileg ezt mondtam, gyakorlatilag jó kérdés, hogy mi jött ki a számon. Szerintem ezt még a falka, meg a város is hallgatja. Nem csodálkoznék azon, hogy ha, hamarosan a vadászok is és mindenki, aki tud a fajtánkról ide gyűlne egy kis popcorn-nal a kezében ingyen mozizni.
Az erő demonstráció, avagy a bunda az égnek áll, mint akit megbaszott a 220, nem igazán érdekelt, nem maradtam le mellette semmiben, sem dühben, sem erőben, habár egyenlőre még hagytam, hogy úgy pofozzon mint egy rongybabát. Fárasszuk ki az ellenfelet és utána tépjük meg, otthon mindig bevált. Habár az tény, hogy nagyon össze kellett szednem az önuralmamat, hogy míg folyamatosan támadott ne akarjam szétkapni semelyik testrészét.
Nem válaszoltam gyanítottam, hogy egy értelmes emberi szó sem jönne ki a torkomon, így inkább, míg ő a hörgéssel és a beszéddel volt elfoglalva a torkának ugrottam. Ledöntöttem, a lábáról, és jobb manccsal a pofájába tenyereltem, míg neki láttam annak, hogy nyaktól lefele lehetőleg egy kis szexuális célzást belevigyek végig harapdáltam - értsd kitéptem belőle a cafatokat, amiket jó kis farkas módján meg is ettem. Azon agyaltam, hogy el kéne harapnom a torkát míg tudom, de egyelőre jobban féltettem a mancsomat, minthogy, a torok átharapással foglalkozzak, így átmentem egy kicsit macskába és végig karmoltam a mellkasát, majd arrébb rúgtam/dobtam. Akármi... Vicsorogva és nagyon éhesen, szinte veszettül figyeltem, minden mozdulatát. Az orromat betöltötte a vérének az édes, bár enyhén sós illata, amitől még inkább megkergültem. Nem ismertem el alfámként, így nálam nagyon a kaja kategóriában futott, aminek az lett az eredménye, hogy nekiugrottam, és a fogammal az alhasa felé kaptam, tudván, ott vékonyabb a bőr, kevés a bunda és ott van a finom nyammolni való belsőségek. Nem tudom, hogy sikerült-e feltépnem a hasát, de ha igen, akkor biztosan, egy nagy falat belsőséggel hátráltam pár métert.

- Dehogynem akadnék.. - vigyorogtam. Egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mire vagyok képes. Azért annak örültem, hogy a váratlan felülkerekedés megdöbbentette, még az az igen csípős nyelve is elhallgatott egy kissé. Hála az égnek, kezdtem kissé unni. Most szájhősködik, vagy csinál is valamit?
Sajna legnagyobb hibám tényleg az volt, hogy röhögőgörcsöt kaptam Szekhmet mutatványától, ez hozzásegített ahhoz, hogy rájöjjek, igenis tud csinálni valamit, ha akar. Egyik pillanatban még röhögök, a másikban a pumám kaparom le magamról, morogva. Épphogy arrébb raktam, ekkor Callie fogsora csattant össze a karomon. Mint valami istenverte harcikutya... Felhördültem, leráztam a karomról, és morogva nekiugrottam, a vállába kaptam bele fogaimmal, kézzel-lábbal a mellkasába csapódtam. Tény, kissé nagy volt a lendület, mert gurultam is tovább, de azt még legalább láttam, hogy a bal válla vérvörösben pompázik. Csúszás közben felálltam négykézlábra, és mikor lefékeztem magam, már lőttem is ki, mint a nyíl. Csakhogy nem ő volt a célpont, hanem a ruhák. A pisztolyt kiszúrtam, és egy szép rúgással (éljen a foci) beküldtem a bozótba. Csakhogy végre egyenlően küzdhessünk.
- Kíváncsi leszek mire mész a kis lőfegyvered nélkül.. - vicsorogtam, gerincem mentén végig égnek állt a szőr. Ritkán vagyok nagyon pipa.. Ritkán, de akkor inkább menekülj. Majd meglátjuk hogy végre most ellenfelemre akadok-e.
Acsarogva felé vetettem magam, és ismételten rátelepedtem. De, persze, hagyom hogy szabadon támadhasson. Neem, előbb én tépázom meg kicsit. Egy gyors mozdulattal kicsíptem a füléből egy darabot. Ha emberré változik, úgyis kiegészül, mit parázzak? Amíg a csontszerkezetét nem rendezem át, nincs gond. Mondjuk... Most hogy így jobban belegondolok, ez nem is rossz ötlet. Kicsit megemelkedtem, de csak annyira, hogy elkaphassam a nyakát, kiránthassam magam alól, és nekivágjam egy közeli fának.
- Ha ez kell ahhoz, hogy megértessem azzal az édes kutyabuksiddal hogy itt igenis ÉN vagyok az Ulfric, akkor legyen.. - hörögtem ökölbe szorított kezekkel. Velem ne szórakozzon egy ilyen mócsing, mikor szart a falkára évekig. A leghülyébb döntés volt tőle hogy ide visszajött, és ezt bele is fogom verni ha kell. Hat éven keresztül a füle botját se mozdította Silver Hills és a Blue Moon falka felé, ide se bagózott, erre most hirtelen felbukkan, és megpróbál mindent felrúgni, amit eddig sikerült kiépítenem? Azt már nem. Ha kell, vele fogok példát statuálni...
Ám legyen. Hadd tudja meg ma este mindenki, hogy ki az igazi Úr ebben az erdőben...

- Hát az biztos, hogy nem akadnál a torkomon - morogtam oda gúnyosan. Neki is csak a szája nagy... De esküszöm keljek fel, menjek vissza a ruha cafataimhoz, és akkor előveszem a stukkert és kicsipkézem a bundáját... És nem fog érdekelni, hogy ő a nagy Ulfric, túlságosan is belemászott a személyes aurámba, amiért ugyebár harapok. Nagyon.
Főleg, mikor szembesültem vele, hogy míg én a kicsipkézéséről álmodozok, nagyot nyekkenve értem földet, ez meg rajtam ücsörgött... Oké, pislogtam párat, mert eléggé meglepett, hiszen nem vártam, hogy ilyen helyzetbe kerüljek. Na mindegy...
- Menj a Pokolba - vetettem oda neki. Barátság?! Vele?! Aha, majd, ha befagy a pokol, szóval esélytelen. Felkaptam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megharapom, mondjuk az orrát, vagy... fene se tudja. Mindenütt...
Azonban erre sem került sor, mert Szekhmet úgy döntött, hogy a gazdája helyett nagyon barátságos, lesz. Viszont ennek az volt az ára, hogy a gazdája békésen körbe röhög... A pumát, leszedtem magamról, és gyakorlatilag a röhögő vérfarkashoz vágtam. Egyedül a macskát sajnáltam, de nem a dobás miatt, hanem azért, mert ilyen idióta gazdája van. Ezután pedig felálltam, és minden reményem szerint míg ő békésen röhögött, sikerült két morgás között rávetnem magam és szépen rajta hagyni a fogaim nyomát a karján.
- Legszívesebben visszaadnám a Lupaságot, hogy végig küzdjem magam a falka rangsorban, hogy utána meglehetősen nagy elégtétellel csipkézzem ki egyszerre és mindenkorra a bundádat, amit aztán a nappali falára felakasztanék egy szép képkeretben - vicsorogtam rá dühösen.
Bennem ezerrel dolgozott az adrenalin, szóval kimondottan örültem volna, hogyha nekem ugrik válaszul. Mondjuk nem sokat kellett volna ugranom a pisztolyomig, bár vérfarkasként nem próbáltam meg senkire pisztolyt fogni... Szóval sosem lehet tudni, de bízok magamban annyira, hogyha mégis nekem ugrik, akkor megfogom magam tudni védeni. Maximum foggal csipkézem ki Ő sötétsége bundáját...
Tehát vártam, hogy mit fog reagálni, a karon harapás után, bár azért nem álltam meg, hogy ne tegyek azért még valami megjegyzést..
- Csak... - kezdtem, majd aztán elhallgattam, mert nem az lenne a fő cél, hogy magam alatt vágjam a fát, képletesen.

A meghajlás után a nyakamba ugrott. Hopsz, nem abban az értelemben... Elröhögtem magam azon amit mondott. Valamiért hidegen hagyott hogy letepert. Talán túlzottan is...
- Na mi van, a Lupaság nem is elég, még nagyobb falat kell? - vigyorogtam, a frizuigazítást figyelmen kívül hagyva. A fogcsattogtatástól nem hűltem el.. Kábé két hónapig napi szinten bepróbálkoztak még a gyengébbek is... A hat év alatt amíg ő tököm tudja hol császkált, levertem egy Fenrirt meg jópár vadászfejet.. Egen, szó szerint. Mikor meguntam a heverészést, lábaimmal felrúgtam magam, és egy kézenállással fordítottam a helyzeten, háttal a földre huppant, én meg fölé.
- Kihívni ugyan nem hívhatsz, de egy.. Khm... "Barátságos" bunyóban kiegyezhetünk.. - nyomtam meg gúnyosan a barátságos szót, aztán kezeimmel lefogtam az övét, a lábaira meg ráültem. Heh. Voltak már ebből némi gondjaim, hogy a lábakat elfelejtettem.. Mondhatni párszor már azt hittem, hogy legfeljebb csak keresztapa lehetek, az unoka pedig csak gyermeteg álom marad. Amíg itt ücsörögtem rajta vigyorogva, mint egy tök, elelmélkedtem. Cuki kis virág van azon a cuki fehér bundáján.. Micsoda pszichopata nőszemély tetováltat magára rózsaszín virágokat, később meg belez ki embereket? Mit szív mostanában mindenki? Meg egyáltalán mi a tökömért jött pont most vissza, mikor minden ennyire rendben ment?
Asszem két percig csücsültem vigyorogva, mikor Szekhmet, édes állatkám úgy döntött, hogy ő is csatlakozik a bunyóhoz, és dorombolva Callie mellkasára ugrott, és az orrát kezdte nyalogatni. Na, ennek a bunyónak is annyi? Legurultam Calliopéről röhögve, miközben a macskám folyamatosan a hasát meg a kezeit nyomkodta mancsaival, ugrándozott rajta, meg nyalogatta. Most komolyan, milyen macska az ilyen? Lehet hogy meg fog tépni, de igazából teszek rá. Akkor is kiröhögöm magam. A hasam fogva hahotáztam... Ez a macska mindig tudja mikor kell a legnagyobb hülyeséget megcsinálni...

Oké, ez a tag se százas ez már aztán biztos. Viszont a meglepettsége elégedettséggel töltött el, tehát amit fogok venni a kártyáimon lévő pénzből az még egy macska lesz, csak hogy amélyen tisztelt Ulfric még inkább nézzen ki a fejéből, mint a boci az újkapunál. Esküszöm látok némi hasonlóságot egy boci és közte. De ha megnyúznak se jövök rá, hogy mi az... Pedig nem ártana, és ezt utána szépen az orra alá is dörgölhetném.
A francba... Sejthettem volna, hogy ha tisztességesen bemutatkozok, akkor azt úszom meg annyival, hogy hogy vagyok és merre jártam, főleg nem tőle. A fene esne belém ilyenkor, mármint belé... Na pont magamat bántsam... Jó igaz, végül is nem ő tehet erről a helyzetről, hanem Isis, na de a saját macskámat csak nem csapom le.. Helyette pont itt van ez a sötét... fekete farkas, aki jó kis box zsák. Ha nem tetszik az új rangja, akikor írjon haza a feladónak, engem aztán nem érdekel. Ez van, ezt kell szeretni.
- Ha már egyszer úgy hozta a sors akkor miért ne - vontam meg a vállamat. Én tökéletesen jól megvoltam Carlos mellett Bölverknek... Nem hiányzott ide nekem a lupaság, bár az tény, hogy Viviene-t sokan nem szerették és csak jót tettem azzal, hogy szépen kicsipkéztem a bundáját, egyébként az a bunda meg van, tökéletes szőnyeget csináltattam belőle a nappaliban.
- Van ilyen, nem járok a hátamon Lupa és Bölverk vagyok feliratú táblával. Mellesleg ha annyira kellettem volna, nem dobtam ki a mobilomat a kukába, nyugodtan fel lehetett volna hívni, de ugyebár erre mindenki szart rá nagy ívben, én miért ne tettem volna ezt? - néztem rá kérdőn. Ezek után egyébként már biztos, hogy Derek áll velem szemben. Végre van hogy hívnom magamban is. A farkasom is elégedetten felmordult, azonban ő inkább dühösebb én inkább nyugodtabb lettem, ahogy hallgattam a szavait. Nem lehetett kellemes kioperálnia magából az ezüst golyót, de garantálom, hogy ha máshova lőnék az már nem menne neki ilyen egyszerűen.
- A legtöbb vadász fele annyira nem lő pontosan, mint én - vontam meg a vállam. Sajna valami beidegződés lett az évek alatt, hogy fejre és szívre célozzak és csak nagy erőltetés árán tudok máshova lőni. Most Dereknek szerencséje volt, hogy a combját ért golyó nem ment a lomposkája közelébe, különben a családfája hamar ott is ért volna véget.
Szusszantam egyet nagyon, majd azzal végképp kicsapta a biztosítékot, hogy itt meghajolt nekem. Na csak annyi kellett a farkasomnak és minden előzetes jel nélkül kirobbant és egyenesen Derekre ugrottam, immár farkasként, és ugyebár a lendület és a meglepetés ledöntötte a lábáról és én voltam felül. Mert hol más hol lettem volna, mint a helyzet magaslatán?
- Sajna nem vagyok abban a pocizóban, hogy kihívjalak, de csak egyedül ezért úszod meg, hogy kicsipkézzem jobban a bundádat - morogtam bele a fülébe, majd haragosan csattogtattam neki egy picit a fogaimat, hogy jobb, ha nem vesz fél vállról mert hat évig nem voltam itt. A hat év alatt csak erősebb lettem, nem gyengébb. Az időközben felszedegetett szadizmusomról meg ne beszéljünk. Hangosan megkordult a hasam... bizony vérfarkas idény van és szívesen megkóstolnám Dereket. Valahogy nekem nem nagyon fekszik az a téma, hogy domináns... Nálam sajna még kaja beosztásban van és nagyon snasszos, ha továbbra is terpeszkedek rajta a végén még bevacsorázok belőle...

- miert lennek? veszettul jo erzes veszettnek lenni... - csipkelodtem.
figyeltem, ahogy egy tigrist elokap a semmibol, es a macskakollekcio melle teszi. nabazeg. kiallitas? elejuk allt, en meg probaltam kibogaraszni hogy akkor most mi is folyik itt pontosan...
nagy gondolkodasomban a bal combomba harapo golyo zavart meg. huh, sima. aztan jott a jobb terdem, ezuttal felszisszentem, ez ezust volt.
oh, hat az eltevelyedett lupank az?
- nezzenek oda, vegre megkerul, erre labon lovi azt, akinek a lupasagot koszonheti.. - rohogtem. lehajoltam, kihuztam a combombol a golyot, ez inkabb fura volt, a terdembol az ezust, na az fajt cseppet. osszeszoritottam a fogam es kicuppantottam a golyokat, aztan mindkettot elpockoltem, be a surube.
- mar bocs, macskas lany, de nehezen ismerem fel azt, aki kinyirja a lupat, es elhuzza a csikot hat evre. mintha te felismertel volna... - vigyorogtam. - azt meg, hogy szanalmas es gyenge vagyok-e, tisztessegesebb lenne plusz ero nelkul kijelenteni, o, tekintelyes lupa. csak megjegyeznem, hogy orulhetnel, hogy tartogattam a poziciod, mert nehany falkatag ugy gondolta, mar ugyse ternel vissza, minek varjunk? ha meg ezert meszarlast csinalsz, azzal se megyunk tobbre. szerintem az a szegyenletes, hogy golyok es ezust moge bujsz, mint valami vadasz, holott bolverknek es lupanak vallod magad.. - morogtam duhosen. idokozben a pumam utanam jott, most a szajcsatatertol egy meterre ucsorgott. eskuszom megvonogatta a szemoldoket...
- most persze idejossz, mi? - kerdeztem felhaborodva.
ismet a csajra neztem. megvan a neve.. calliope.
- naigen. hat akkor udvozletem ujra itthon, calliope.. - mondtam orulten vigyorogva, es szertartasosan meghajoltam elotte. utana karba tett manccsal megalltam.

Ez határozottan kezdett átmenni ideg nyammolásba, amit még az epernél is jobban szerettem. Az adrenalin eltöltötte a testemet, a farkasom meg szinte dorombolt. Na igen, azért a macskáknak is meg van a maguk hátránya. Na de van ilyen.
- Jártam ott is - vontam meg a vállam, és nagyon koncentráltam, hogy a hangom semleges maradjon. Csak fő a nyugalom Callie. Csak a nyugalom és a türelem, kár hogy az utóbbit csak a szótárból ismerem... A kérdését meg se hallottam, vagy legalább is úgy csináltam, mint akinek nagyon nagy baj van a hallásával.
Egyébként nem mondhatja senki azt, hogy nem voltam türelmes Damien-t már az első szó után csipkézett bundával jutalmaztam volna, igaz... ami késik az nem múlik és semmibe sem kerül nekem, hogy egy óvatlan pillanatba mikor nem figyel pisztolyt rántsak és szépen a bundáját kicsipkézem. Elvégre Bölverk lennék és az én dolgom, hogy a rossz kis farkasokat móresre tanítsam, és nagyon elenyésző azaz infó, miszerint maga az Ulfric áll előttem.
Viszont Bastet-nek némán gratuláltam, igazán jó kis manőver volt lecsapni az farkast, mint a taxi órát. Bár azért jobban örültem, volna, ha egyből vissza jön ide mellém és nem kóricál még az eléggé elborult agyú farkas mellett. De marhára örültem annak, hogy nem kezdett el szentségelni. Személyes tapasztalat, ha egy csökött agyú hím elkezdi, akkor megőszülök mire befejezi, de mivel ő tanúbizonyságot tett, hogy nem a lomposával gondolkodik megtartottam magamnak a mondanivalómat, és pusztán a farkasomat szórakoztattam a gondolatimmal. Aki egyébként már nagyon kikívánkozott, hogy kicsit belemélyessze a fogait és a karmait...
- Köszönöm - mosolyogtam rá ártatlanul, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem sokat látott a mosolyból. De milyen jó tudni, hogy az alfa farkaskánk könnyen kiidegelhető. Jó tudni, illik gondolatba feljegyezni. Utána viszont megint elegánsan körbe röhögtem, mikor Bastet kaparófának használta a lábát. Na kedves farkasom is röhögött, mert neki is ilyen tervei lettek volna, csak sokkal véresebben.
- Ó... szóval akkor még sem vagy beoltva - megcsóváltam sajnáljkozva a fejemet, miközben elvettem tőle az ocelotot és letettem magam mellé és némán, parancsolóan ránéztem, hogy jobb ha visszavonul. Még kell lennie itt valahol egy kölyök tigrisnek, és amilyen lökött az a kis szentem fogadni merek, hogy valamit harapni fog, és mivel úgy csóválja a bundásabbik farkát, mint egy macska, mikor ideges nagy eséllyel Lys abba fog egy isteneset bele harapni. És alig értem a gondolatom végére, már is láttam, hogy a kis fehér tigrisem éppen azt vadássza gőz erővel. Vetettem a farkasra egy lesajnáló pillantást, majd elegánsan kikerültem és leválasztottam róla a kis tigrist, aki még mindig játékosan morogva kapott a farkas után. Letettem őt is a többiek mellé, majd védekezően eléjük álltam. A farkasomnak egyébként is az ínyére lett volna egy kis csetepaté és a változatosság kedvéért én sem bántam volna, hogy ha a férfi egy kicsit távolabb megy tőlem. Igényt tartok a személyes aurámra, így mielőtt bárki pislogni tudott volna, előhúztam a pisztolyomat és lőttem. A bal combjába egy sima golyót és egy ezüstöt a jobb térdébe, hogy véletlenül se tudjon utánam botorkálni. És akkor azt hiszem itt az ideje, hogy én is bemutatkozzak.
- A Blue Moon falka Bölverkje és Lupája vagyok, minimum annyit elvárok, hogy a mélyen tisztelt csivava.. bocsánat akarom mondani Ulfric-ja felismerje a saját falkájába tartózó farkasokat, de úgy látszik ezt neked senki nem tanította. Kevés vagy te ahhoz, hogy Ulfric legyél. Szánalmas és gyenge vagy, mint egy veszett korcs, semmi több - néztem rá úgy, hogy egy félig-meddig jóérzésű ember tuti holtan rogyott volna össze a lábaim előtt. Mondjuk neki se kellett sok, mert a pisztolyt még mindig ráfogtam, csak hogy ezúttal a szíve volt a cél. És én nem tévesztem el a célt...

Kedvesen kiröhögött arra a kijelentésemre, hogy Ulfric vagyok. Köszike! Erre nem tudtam mit mondani, csak a szemeimet forgattam. Nem elég hogy fingom nincs ki ez, még bunkó is, mint az anyaföld. Kedves Hold az égen, miért utálsz te engem?
A kis pohár vizecském az rúgta fel, mikor csivavának hívott. Felhördültem, aztán megint morogni kezdtem.
- Tudod kit sértegess te alávaló kutyapotyadék... Mert te honnan jössz? Los Angelesi kutyapanzióból, hogy ennyire fent hordod azt a leárnyékolt orrod? - kérdeztem vissza röhögve. - Most őszintén, milyen farkas az, aki ennyi macskával veszi körül magát? Meg se lepődök hogy az előbb már sziszegtél morgás helyett... - vigyorogtam. Szinte láttam ahogy szikrázik a szeme. Jaj, komolyan, már esz a fene hogy ki a jóságos farkastököm lehet ez, de lehet hogy a végén meg se tudom, csak lerágom az arcát aztán kész...
Hirtelen ötlettől felindulva épp elindultam volna felé, mikor valami recsegni kezdett fölöttem. Felnéztem, és egy ocelotot láttam, ami épp rámszakajtotta a faágat. Szépen hasra kiterültem.
- Ó, hogy az a nagyságos úristen nem... - haraptam el a mondat felét, mert ha most káromkodni kezdek, annak Kiskeddig se lesz vége.. Haragosan ledobtam magamról az ágat, és megráztam magam. Na, mostmár dühös voltam. Szemem jégkéken izzott, szinte világított, én pedig gyilkos tekintettel meredtem a kis nindzsára, aki elégedetten mászkált körülöttem. Na persze, tudom hogy a főkolompos még mindig az a fehérnép aki ott szobrozik a bozótban...
- Kijönnél már végre a dzsungelből? Az isten áldjon meg, ha azért jöttél hogy kikészítsd az idegeimet, akkor jó felé haladsz.. Ó, basszameg... - tettem hozzá a kis szócskát, mikor a drága ocelot úgy döntött, kaparófának használja a lábam. Segáz, fogösszeszorítva tűrtem, mint a jó kiskutya... pincsikutya.. csivava. Whááááá...
Felmordultam, felkaptam a macskát, odacsörtettem a csajhoz, és a kezébe nyomtam.
- Neveld meg a macskáidat. Ha nekem, egyszerű veszett pincsinek sikerült, talán neked is fog. - morogtam.

Majdnem elnevettem magam, mikor a tulajdon állata is lelépett egyedül hagyva őt. Na igen van ilyen.... Azonban mikor válaszolt a kérdésemre valami fura hang jött ki a számon. Azt hiszem nevetés volt, de olyan, amitől még nekem is felállt a hátamon a szőr. Mi a fene, nem vérfarkas vagyok, hanem vérhiéna?! Pedig hiénám nincs, hogy eltanuljam tőle ezt a nevetést... Egyébként, ha eddig nem, de most már tuti elmebajosnak néz. De mondjuk nem is futhattam volna össze jobb személlyel, hiszen úgy illik, hogy valamikor be kéne mutatkozni az Ulfric-nak. Csak nem tudom, hogyan kéne hozzákezdeni, mert akárhogy is nézem azért leléptem vagy hat évre itt hagyva mindenkit a fenébe. Na nem mintha megbántam volna, elvégre én nagyon elvoltam az alatt a hat év alatt, de akkor is...
Nem ettem meszet, hogy egyből higgyek neki, hiszen a hat év alatt azért azt a Hale nevezetű bolhás kutyát is leválthatták... Szóval jó kérdés, hogy most igazat mond-e vagy sem. De addig is kell egy jó kis frappáns válasz.
- Nem, nem gond... Már miért lenne? A sintértelepeken pont a magadfajta veszett pincsiket szokták elaltatni. Be vagy oltva veszettség ellen te túlméretezett csivava? - érdeklődtem gúnyosan két hiéna vihogás között. Esküszöm, hogy ma nem ittam semmit, csak vizet. Nulla alkohol és a napi eper adagom is meg volt. Nem tudom miért viselkedek így, mint aki megkergült, bár az is tény, hogy most a farkasom úgy döntött csárdást jár bennem, hiszen a farkas energiája nagyon is bejött neki, annyira, hogy ő is szabadon eresztette az energiáját, amiből azért nem volt kevés. Lásd, hogy pont teliholdkor jöttem a világra, illetve a farkasom... azaz mi... Fúh... na ez aztán a skizofrénia, orvosi eset vagyok ilyenkor, mikor nem jutunk dűlőre a farkasommal, hogy mi lenne a legjobb, azon kívül, hogy egy kicsit megrágcsáljuk az Ulfric-ot, mert még zabos azért, hogy kinyírta az előzőt, feltéve, ha ő Hale nevezetű csivava.
Egyébként eszem ágában sem volt elő jönni én tökéletesen jó helyen voltam ott ahol. Bár némelyik macskám nem értett ezzel egyet, ilyenkor gond, hogy mindegyiket hoztam magammal. Mivelhogy pont egy fa alatt állt a drága Ulfric, Bastet már mászott is az ágon, ami egy reccsenés következtében le ketté is tört. Engem csak a macskám érdekelt, akinek nem lett semmi baja. Az hogy a tört ág lecsapta-e a fekete farkast, vagy nem, az már nem az én gondom. Bár azért nem hagynám ki a lehetőséget, hogy ismételten kinevessem. Most úgy is nagyon belejöttem a hiéna kacajba. Mellesleg ha nagyon piszkálja a csőrömet, még mindig itt a fegyverem ezüsttel töltve... A térdlövés gyerek korom óta a specialitásom...

Szemezésünk és válaszra várásom közben egy nagy hópárduc megjelent, és elvitte a picit. Na, remek. Egy házisárkányé a cukorfalat. Jeee... Szekhmet sértődötten vonult vissza hozzám.
- Mégis milyen állat vagy te? - kérdeztem mérgesen, mire az szabályosan kidugta rám a nyelvét, és elment halászni. Na kösz.
- A Blue Moon falka Ulfricja, ha nem gond. - vigyorodtam el szélesen. Éljen a kis Adu ászom.
Leugrottam a szikláról, és karbatett kézzel.. Őh... Manccsal megálltam előtte. Így legalább mozogni tudok ha támadni akarna. Innen érezni hogy a farkasa elég közel van a felszínhez... Vagy egy különösen agresszív vérfarkassal hozott össze a sors, vagy telihold van, csak nekem nem szóltak. Fel is pislantottam gyorsan az égre, hogy ellenőrizzem magam. Nem, nincs telihold... Vagy, mivel csajról beszélünk, bejön még egy tipp, de.. He-he. Ezt inkább nem dobom be, úgy érzem, fájna. Valami fura szagot is érzek, mintha... Lőpor? Na ne nevettessük már ki magunkat, farkasnak pisztoly? Bár ki tudja máshol mik a szokások, én nem ítélem el. Viszont az még mindig aggasztott, hogy még mindig morog. Nem reked be ennyi idő után? Én be szoktam. Ha lehiggad, javasolok neki egy jó adag mézes teát. Persze csak mielőtt szétrugdosom a seggét. Úgy tudtam hogy valami marha meg fog zavarni a pihenésben, jajj, úgy tudtam. Csak nem tudom, miért pont az ilyenek hullanak a nyakamba, miért nem valaki normálisabb, akivel lehet rendesen beszélgetni? Flora és Nessa még elmentek, de jézusom. Mintha én lettem volna az ügyeletes gyerekpszichológus. Füleim kimeresztettem a csaj irányába, jelezve, hogy várom a válaszát... Vagy az előlépését.

Igyekeztem lenyugtatni magam, de ez hamar lekerült a tervező asztalról, mikor ő is visszamorgott rám. Kár... Meg kell nevelnem Cleopatrát, hogy ha Isis elszökik ő kezd el morogni... Na majd legközelebb. Egyből éreztem, hogy a drága vérfarkas az nem holmi útszéli pincsi, hanem erős, vélhetően alfa és ha már az akkor talán Ulfric is. Bár azt nem tudom, de gondolom hamar kiderül.
Azonban nem ez volt az első meglepetés amit ez az éjszaka szolgáltatott, hiszen neki is volt egy macskája, ami azért eléggé meglepett, még hozzá egy puma. Szép jószág volt ahogy ott ült, és egy pillanatra komikus volt, ahogy tőlem óvta a saját macskámat. Na jó, ez köz vicc. Főleg, mikor a fekete farkas elunta a morgást és inkább a kilétem felől érdeklődött.. Na jó... tucatnyi sablon szöveg futott át az agyamon, azonban míg éppen kigondoltam volna a megfelelőt, az ő macskája elindult felénk.
Félre döntött fejjel és továbbra is morogva és fújtatva figyeltem, ahogy közeledik, a háttérből azonban Cleopatra unta meg ezt az egészet, és elfutott a puma mellett, felkapta a nyakánál fogva Isist, a farkával majdnem hogy pofán legyintve az Ulfric-ot és vissza hozta hozzánk, közben a pumára morgott egy sort, gondolom valami olyasmit akart mondani, hogy el van intézve az ügy és ennyi.
Nem lett volna rossz, ennyiben hagyni a dolgokat és lelépni, de a bennem lévő farkas nem akarta ennyiben hagyni, így némi belső harc után sikerült visszaszereznem a torkomat, hogy egy pár szavas mondatot kipréseljek.
- Attól függ, hogy ki akarja tudni.

Békésen szunyálok (vagy olyasmi), mikor hangokat hallok. Léptek.. Állatok szuszogása. Mi a tököm? Szekhmet is szaglászta a levegőt. Épp felültem, mikor egy aprócska hópárduc rohant az ölembe.
- Hát te hogy kerülsz ide, apróság? - kérdeztem mosolyogva. Szekhmet szemmel láthatólag féltékenységi rohamot kapott, mert elfordult, teljesen, hogy háttal üljön nekem, és felszegte a fejét. Eeeh, kényes díva.. Valami morgást is hallottam, de ez nem a kölykét védő nagymacskától származott. Megfordultam, mire egy kéken izzó szempárt láttam kipislogni az erdő sűrűjéből, ahonnan a morgás is hallatszott. Felállt a szőr a gerincem mentén, és vicsorogni kezdtem, előkaptam az Ulfricot magamból. Félelmetes hangon hörögtem, felguggoltam a kövemre, onnan figyeltem az ismeretlent. Ha betolakodó, nagyon megjárja.. Szekhmet a kispárduc fölé állt védelmezően, és velem együtt morgott a nemtudomkire.
- Ki vagy? - vakkantottam, mikor ráuntam az acsargásra. A sötétben asszem macskákat láttam, de ez nem annyira biztos. Bár ki tudja. Nekem is macskám van...
Abban viszont biztos voltam, hogy nőnemű egyedről beszélünk, plusz határozottan vérfarkas. Melyik ember vagy vadász lenne akkora marha, hogy morogni kezd? Mondjuk én már semmin nem lepődök meg, de azért reméljük a legjobbakat. Ekkor én ostoba macskám úgy döntött, hogy kézbe veszi a dolgokat, és leugrott a szikláról, és füleit hátracsapva, halkan morogva elindult meglesni a "betolakodót"...

Derek

Az drága kis macska falkámmal tartottam éppen az esti sétámat, Isis-t pedig a kezemben vittem, hiszen kicsi volt a szentem, na és nem akartam, hogy elkóboroljon. Bastet és Cleopatra békésen figyelt, ahogy közeledtünk a vízeséshez. Hat éve is az egyik kedvenc helyem volt, és úgy illik, hogy amint itt vagyok, ez lesz az első amit megnézek. És majd utána lesek körbe a városba, hogy mi is történt az elmúlt évek alatt. Azonkívül, hogy kicsit megnőtt a népesség.
Nagyot sóhajtottam, majd a vívzesés előtt pár méterrel egy férfi hangja ütötte meg a fülemet, így Isis-t letéve a kezemből a fegyveremet vettem elő. Fő a biztonság, ki tudja, lehet, hogy valami macska evővel van dolgom. Egyébként a sok macskának meg van a maga előnye a farkasom nem igen akar kijönni, bár ezt inkább a túlzott utazás számlájára írom, meg szerintem még mindig nem heverte ki a harcot lelkileg Damien-nel.
Igyekeztem felsőbbséges benyomást kelteni, hiszen a Blue Moon falka Bölverkje és névlegesen a Lupája lennék, vagy mi a szöszöm és ma még egyébként sem csipkéztem ki senki bundáját, ideje pótolnom ezt, így hát, közönyös arccal, de a szemeimből már a farkasom nézett ki, mint aki most fog vadászni egy nagyon jót.
Az egésznek az vetett végett, hogy Isis meglódult mint a bolond előre, én meg törhettem a nyakamat is, a lényeg hogy elkapjam a kis lökött macska grabancát mielőtt még olyan helyre fut be, ahonnan nehezen tudom kiszedni, vagy valami.
Nem tudom, hogy szerencsének, vagy éppen szerencsétlenségnek nevezem, hogy Isis letarolt egy fekete bundás farkast, aki szemmel láthatólag éppen pihent, egészen addig míg a kis szőrmókom meg nem "támadta."
Bármennyire is vicces volt a jelenet, csak egy kicsit mosolyodtam el. Kicsit ugyanis tartottam a farkas reakciójától, de ide a rozsdás bökőt, ha valami baja lesz a leopárdomnak azt is megemlegeti, hogy megszületett... annyit nem hagyok belőle, hogy legyen mint eltemetni.
Azon kaptam magam, hogy fenyegetően morgok, és a farkasom a bőröm alatt közvetlenül dekkol. Egy csepp vér, és akkor itt ma mészárlást tartok... Igen, a kicsi cica miatt...

Calliope

Miután eljöttem a két vadásztanonctól, Szekhmettel vadásztunk az erdőben. A vízesésnél sikerült egy kisebb szarvascsapatra bukkanni, el is ejtettem egyet. Szóval elégedetten majszolgattam a szarvast Szekhmettel együtt. Fincsi kis husika...
Zaba után ledőltem egy kicsit, a pumám hátát vakarásztam a sziklán csücsülve, és tűnődtem. Miről? Mindenről. Aztán a drága macskám beleugrott az ölembe, amitől mindketten beleborultunk a vízbe.
- Te buta macska, te.. - nevettem, aztán felültem a vízben. Csurom víz vagyok. Mint a kutya fürdetés után. Mi is a jó szó? Szottyos... Elnevettem magam. Hát igen. Én, Derek, a Blue Moon falka Ulfricja épp kölyök módjára játszadozok a vízben, és úgy nézek ki, mint valami ázott kutya. Csak ne tévedjen erre senki...
Kimásztam a partra, megráztam magam. Na, most se jobb, úgy nézek ki mint aki felrobbant.. Idegesen fújtam egyet, aztán rendbe szedtem magam. Visszaültem a kövemre egy marék lapos kővel, és kacsázni kezdtem. Egy este tökéletes kezdése az erdőben egy csodás kis vízesésnél kacsázni a pumáddal, nem igaz?
Miután a kacsázást meguntam, csak figyeltem az ezüstös halakat a vízben. Aztán hanyatt vágtam magam a kövemen, és behunyt szemmel hallgattam a vízesés csobogását. Közben füleimmel folyamatosan zajok után kémleltem. Engem még pihenés közben sem támad hátba senki... Szekhmet úgy ült mellettem, akár egy ókori egyiptomi macskaszobor, ő is figyelt.
Naigen. Szép este. Kíváncsi vagyok mikor fut be valami...

....