Calliope Cierrano

Október havának utolsó előtti napján 30-án láttam meg a holdvilágot Firenzében. Illetve Firenze mellett az erdőben telihold alkalmával. Azóta is ezzel vagyok cseszegetve, hogy nekem pont teliholdkor kellett megszületnem, nem bírtam várni egy napot, vagy épp előtte megszületni. Hát kérem szépen... most még is mit csináljak? Ha már egyszer vérfarkas vagyok, akkor megadom annak a módját.
Azonban hamar kiderült, hogy bármennyire is vérfarkasnak szánt az ég, nem illek bele a családi felfogásba. Én volt a harmadik gyerek, vagyis... ha a mostohabátyámat is számítom, akkor a negyedik, és sehogy sem akarták megérteni, hogy nekem már korán sajátos felfogásom volt.
Sosem érdekelt a barbie baba és rózsaszín kis vackok, habár szép kislány voltam, sokkal inkább lekötötték a figyelmemet apám fegyverei, amit aztán rendre el is tulajdonítottam, amint megtanultam járni.
Már akkor feltűnt, hogy Damien - a mostoha bátyám - kissé zizzent, így a lövészet nemes művészetét rajta sajátítottam el. Ő lett a külön bejáratú céltáblám, bár a család és a szolgák meg nem tudták volna mondani, hogy hogyan jutottam én egyfolytában fegyverhez, mikor azok mindig apám szobájában voltak - bezárva! Nos én kreatív kislány voltam és nagyon energikus, volt hogy a tetőről kellett lehozni, mert odáig rohantam, hogy én márpedig nem fogok lefeküdni aludni!
Akaratos gyerek voltam, az már egyszer biztos. Ahogy persze nőttem, egyre feltűnőbb lett, hogy anyámra hasonlítok kinézetileg, a jellemem azonban szöges ellentéte volt neki. Sokszor okoztam neki idegösszeroppanást a fegyvermániámmal, míg aztán egy szép napom apám úgy döntött, hogy rendesen megtanít a használatukra, ami csak azért volt poén, mert 12 éves koromra jobban lőttem, mint bárki a családban. Na igen, hasznos volt Damien és a térde... meg egyéb szervei... Nos igen... valamit csak tudhattam, ha már tudom mi a férfi gyengéje, pedig akkor még csak egy kis kölyök voltam.
Ekkoriban költöztünk át New York-ba, hogy apám kicsit terjessze a családi bizniszt, ami egyébként nagyon jól megy mai napig. A hitelkártyám és az öt bankkártyám bőven tud erről beszélni.
Ez a későbbiekben nagyon rányomta a bélyeget a kapcsolataimra, hiszen amelyik farkas fiú túl kanos volt, egyszerűen csak a kicsipkéztem a bundáját. Ami egyébként nem volt gond, legalább megtanulta mindenki, hogy hol a helye és nagyon hamar leesett mindenkinek, hogy nem csak egy sima nőstény farkas vagyok a falkán belül, hanem nagy eséllyel alfa vagyok. Na nem mondják...?! Ez nekem már 10 éves koromban leesett, hogy bizony domináns vagyok és nem hagyom magam, csak mikor már azt sem tudom, hogy hol vagyok... igaz akkor se adom fel, hanem aranyosan és nőiesen elájulok. Így valahogy mindig az enyém az utolsó szó. A dolgok csak addig jók, míg az én kezemben futnak össze a szálak., És ha már futnak a szálak, amint 14 éves lettem, Damien kijelentette, hogy ő engem a lupájának akar... Aha, még mint nem, majd ha befagy a Pokol! Ezekkel a szavakkal küldtem el az egész famíliát a fenébe és léptem le otthonról.
Eleinte nehéz volt, de hamar feltaláltam magam és korán belekezdtem a hamisításba és a zsarolásba. Iskolába is jártam, hol itt, hol ott... hol ilyen, hol olyan néven. Végül is a család női neveiből könnyen kreálhattam egy saját nevet, nem? Na mindegy, a lényege az, hogy nagyon hamar önállóvá váltam, és pár hónapon belül kikötöttem Silver Hills-ben.
Itt a helyi falkában, a Blue Moon-ba csapódtam be, illetve kértem, hogy becsapódhassak, mert a gonosz vadászok ki akarták csipkézni az én fehéres bundámat, amit önző módon nem engedtem nekik... Cöh... hogy lehettem ilyen... Mai napig nem értem, ti?
Igazából lényegtelen, ami fontos, hogy bevett a falka, én meg ezt úgy háláltam meg, hogy fiatal korom ellenére megmutattam, hogy több vagyok mint egy csinos pofi, aki még kölyök. Pár hét sem kellet, hogy a falka Bölvérkje legyek, így aztán ez olyan indok volt, ami miatt, utána haza se dugtam az orromat.
Aztán eltelt egy év, és én ezalatt több vadászt csipkéztem ementáli sajtra, mint ahányszor az én bundában kár esett volna. És mivel az egy év eltelt tökélyre fejlesztettem az akkori lövészeti tudásomat. Majd felbukkant Derek Hale, aki kinyírta az apám szerepben tetszelgő Ulfric-ot... Én ennek örömére, mintegy végeztem az akkori Lupával, majd elhúztam a csíkot Los Angeles-be, mert ott nagyon jó volt. Soha életemben nem láttam egyébként Derek-et, gondolom ő se engem, vagy ha igen, akkor legalább ő fel ismer.
Két évig voltam Los Angeles-ben, ahol Angel Reymes-ként befutott modell lettem. Utána átcucókáztam San Francisco-ba, ott egy évet voltam, utána Vancouver volt a cél állomás. Ekkoriban gyűjtöttem az állatkáimat. Egy évet eltöltöttem Seattle-ben, majd hat hónap erejéig haza mentem. Ott volt nagy családi összeborulás, véres bundacsipkézés és lábon harapás álá Callie... Szóval a szokásos családi komfort, majd három hónapot töltöttem St. Louis-ben és utána valahogy visszakeveredtem Silver Hills-be. Itt még minden ugyanolyan mint volt, bár azt kétlem, hogy a falka felismer, hogy én vagyok a hat évvel ezelőtti vörös pukkancs, a Bölverk. De sose lehet tudni. Angel Reymes nevét itt meg nagyon remélem, hogy nem ismerik, bár... a Cierrano-ról meg a hatalmas szállodák, üdülési parkok és egyéb luxus dolog jut az ember eszébe.
A lényege az, hogy nagyon remélem, itt végre kicsit nyugtom lesz a sajtótól, elvére azért változtattam annyit az utóbbi hat évben a lakhelyemet, mert mindig volt valaki, akinek feltűnt, hogy jéé, ez ő, jéé az tényleg ő... Finoman kifejezve nagyon hamar eluntam a dolgot és szokás szerint olajra léptem a négy kis szürke tappancsommal és másik városba poroszkáltam.
És valahogy így keveredtem megint ide. Itt pedig igen is igényt tartok a Bölverk és a Lupa rangra, akinek meg nem tetszik, az jobb ha fél, mert én kicsipkézem a bundáját, hogy az legyen amit én akarok. Mert én Calliope Cierrano vagyok!