Katrina Suarone lakosztálya

Felnevettem, aztán rászórtam a sajtot a spagettire, és összekevertem.
- Csokis keksz jó lesz? Csokis az alap, és csokibevonat is van rajta. Mert csokiból sosem elég.. - vigyorogtam, aztán előkaptam egy nagy zacsival, és egyik kezemben azt lóbálva, a másikban a tál spagettit egyensúlyozva lehuppantam a kanapéra Danger mellé, aki az ölemre rakta a lábát.
- Uuuh... Cicám, nehéz vagy ám.. - nevettem fel, miközben úgy helyezkedtem, hogy kényelmesen ehessek. A csokis kekszet kinyitottam, és beleöntöttem a kanapé és a fotel közti kisasztalkán lévő üvegtálba. A zacsit csak letettem az asztalra, aztán feltekertem egy jóóó nagy adag spagettit a villára, és bekaptam. A spagettiszószt - akár etikus akár nem - a kezem hátuljával töröltem le. Danger pedig lenyalta a kezemről azzal az érdes nyelvével, mire én felnevettem.
- Vegyél csak amennyit akarsz. Silence nagyon szereti az édességet, szóval vigyázz, néha kissé pofátlanul tud viselkedni.. - mosolyogtam, a cica meg pont olyan szemeket meresztett Lucy-re, mint Kandúr a Shrekből.

-Bizony, hogy elcsórtam! A könyvtárosnő aludt, szóval..-vontam meg vigyorogva a vállam. A macsekot néztem. Még mindig bámult. Milyen kis horrorisztikus egy cica... Nagyon bejön.- Hmm... Egy kis édes dolog elég lesz. Bármi lehet.. Édesszájú vagyok.
Egész jól éreztem magam itt. Katrina nagyon szimpatikus, olyan, mint egy hétköznapi ember.. Nem emlegeti fel, hogy mekkora híresség. Jó arc.

- Elcsórtad a könyvet? Ejnye.. - vigyorogtam, miközben kivettem a spagettit a mikróból, és a pultra tettem. - Mit kérsz? Majdnem minden van itthon, szóval kicsi az esély hogy olyat mondasz ami nincs.. - nevettem fel, aztán nekiálltam sajtot reszelni a spagettihez. Jó sokat. Egy elvhez kötöm magam: Minél sajtosabb, annál jobb!

A kiscica hozzám rohant. A szemembe nézett felemás arcával. Egyszerűen meg tudtam volna zabálni. Letettem a könyvet az asztalra.
-Legalább a könyvet elhoztam. Hihetetlen nagy ez a ház... Meg ez a tigris.-mondtam vigyorogva, az elterült tigris láttán. Lehuppantam egy fotelbe, mely rettentő kényelmes volt.- Bocsánat, de kérhetek valamit enni? Nem tehetek róla, falánk alkat vagyok...

- Foglalj helyet, tégy úgy mintha otthon lennél.. Valamit inni, enni? - kérdeztem vidáman, miközben levettem a melegítőfölsőt. Alatta egy egyszerű kék póló volt, rajta egy fehér tigris meg egy farkas, a hátán pedig egy mancs. Danger felugrott a kanapéra, ami kicsit hátrébb csúszott a pármázsás macska alatt, bár a tigrist ez nem zavarta, kényelmesen elterült. Silence néma nyávogással és a kezem nyomogatásával akarta tudtomra adni, hogy azonnal rakjam le, hadd szemlélje meg az idegent. Le is tettem, és kisétáltam a konyhába. Hmm, lássukcsak.. Spagetti, pizza, fagyi... Mit is beszélek, teli a hűtő mirelittel meg kész kajával. Legyen spagetti. Kivettem egy tányérravalót, és a mikróba dugtam, közben pedig vártam, Lucy akar-e nassolni valamit.

Pár percig nem tudtam megszólalni... Ez a ház annyira szép, és hatalmas!
-Úristen.. Ez a lakás gyönyörű. Huh.-nyögtem ki. Teljesen elámultam, erre rátett egy lapáttal még a kék tigris.- A cica.. Felemás, és ha jól látom, néma. Extra különleges. És, a tigrisről már ne is beszéljünk... Egyszerűen ennivalóak.
Sosem hittem volna, hogy egyszer egy híresség házában lehetek. Kezemben szorongattam a méregzöld könyvecskét. Lassan körbesétáltam. Gyönyörű egy hely, az biztos.

Lucy - /Folytatás: Könyvtár/

Egy kis napszemcsis-csuklyás caplatás után megálltam a házam előtt. Gyorsan körbepislogtam, nem áll-e valahol lesifotós, aztán előkaptam a kulcsot, kinyitottam a kaput, és beslisszantam. Lucy-t megvártam, bár úgy láttam, kissé lehidalt a látványtól.
- Futás befele. Sose tudni hol van éppen egy sunnyogó fotós.. - mondtam vidáman, aztán becsuktam mögötte a kaput, és besétáltam. Újra itthon.
- Silence! Danger! - kiáltottam, mire a cicám a számára kialakított macskapolcokon végigszaladt, és szinte a nyakamba ugrott, tátogva. Hát igen, néma szegény. Felkaptam, és a fejét vakargattam. Az egyik szobából egy hatalmas palakék tigris jött elő kecsesen mozogva, majd hozzámdörgölőzött.
- Hát, ők az én kis állataim. - vigyorogtam.